Jakab Tamás

Jászai Mari-díjas színművész

//

1962-ben született Debrecenben.

1985-ben szerzett színművész diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Ezután a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol azóta is játszik.


1985-ben Emir Kusturica és Ljubiša Ristic megrendezték Witkievicz: Az őrült és az apáca című darabját, melyben Jakab Tamás alakította Walpurgot, az őrült költőt, és meghívták azóta legendássá vált társulatukba, az Atelier 212-be. Négy évig volt a társulat tagja. Itt eljátszotta többek között a Hamletcímszerepét, és Richmondot a III. Richárdból – szerbül.

2003 és 2005 között a Veszprémi Petőfi Színház művésze volt. A Bujtor István által rendezett Kakukkfészekcímű előadással bejárta az országot.


Számos filmet forgatott. Szerepelt a Széchenyi életét feldolgozó Hídemberben és a Glamourban, mely a 31. Magyar Filmszemle fődíjas alkotása lett.


Fontosabb szerepei:

Billy Bbitt a Kakukkfészekben,

Hamlet,

Claude a Hairben,

Tartuffe,

Malvolio a Vízkeresztben,

Mótel a Hegedűs a háztetőnben,

Júdás a Jézus Krisztus Szupersztárban,

Don Quijote a La Mancha lovagjában.

Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
Ajánljuk még!
OLTALOMKERESŐK
bemutatóKISSZÍNHÁZ

OLTALOMKERESŐK

FÁBIÁN PÉTER

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS