PILLANGÓKISASSZONY – KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ

2024. NOVEMBER 22.
PILLANGÓKISASSZONY – KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ

A Szegedi Nemzeti Színház a 2024/25-ös évad első operabemutatójára készül december 6-án. Giacomo Puccini Pillangókisasszony című operáját mutatjuk be a Nagyszínházban, Juronics Tamás rendezésében.

B.F. Pinkerton, az amerikai haditengerészet hadnagya, Japánban járva könnyed szórakozásként házasságot köt Cso-cso-szánnal. A fiatal gésa rajongással és teljes odaadással fogadja őt, rögtön felvéve vallását, magáévá téve amerikai szokásait, vállalva ezzel saját hagyományainak sutba dobását és annak fájdalmát is, hogy a tulajdon családja kiátkozza. Igen rövid együtt töltött idő után Pinkertont elszólítják a feladatai, és bár ígéretet tesz a visszatérésre, sem Sharpless amerikai konzul, sem a szolgálólány, Szuzuki óvó szavai nem elegendőek arra, hogy a búcsúzó házaspár tagjai meglássák a közelgő tragédia gyökerét: a szerelem, ami Pinkertonnak jóleső, futó kaland volt, az a Pillangókisasszony számára egész életét meghatározó, elementáris jelentőséggel bír. Cso-cso-szán rövidesen megszüli közös gyermeküket, azonban a reménykedő várakozás három hosszú éve után Sharpless konzul letaglózó hírrel jelenti be Pinkerton visszatérését: a hadnagy Amerikában is megnősült, Japánból pedig csak a gyermekét szándékozik magával vinni.

Puccini hatodik operája felkavaró zenei mélységgel mutatja be hőseinek érzelemvilágát, a könnyed játékosság állapotától, az elragadtatott szerelmen keresztül, a hősies kitartáson át, a vad fájdalomig. Érett szerző tökéletesre csiszolt alkotása a Pillangókisasszony, amely a távol-keleti hangzásvilág zenei fűszereit rafináltan hangszerelt zenekari anyagba rejti.


A premierhez kapcsolódóan zenés közönségtalálkozóra kerül sor az alkotók közreműködésével.


Időpont: 2024. november 27. (szerda) 16.30

Helyszín: Reök-palota (Szeged, Magyar Ede tér 2.)

Résztvevők: Juronics Tamás rendező, valamint a darab szereplői közül Ferenczy Orsolya (Cso-cso-szán), Máthé Beáta (Cso-cso-szán), Bita Boglárka(Suzuki) és Tötös Roland (Pinkerton)

Zongorán közreműködik: Pál Tamás

Moderátor: Dobszay Péter zeneigazgató


A közönségtalálkozó megtekintése ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a kapcsolat@szinhaz.szeged.hu címen lehet november 27-én 15 óráig.

Az eseményt a Szegedi Nemzeti Színház hivatalos Facebook-oldalán élőben is közvetítjük.

Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
További hírek
news
JURONICS TAMÁS: „PUCCINI NAGYON ÉRTETT A SZÍNPAD NYELVÉHEZ”

Puccini 120 éve bemutatott remekművét, a Pillangókisasszonyt tűzi műsorára december 7-től a Szegedi Nemzeti Színház. A kultúrákat ütköztető, tragikus szerelmi történetet Juronics Tamás viszi színpadra, akivel a bemutató hetében az opera mélységeiről, a rendezés sajátosságairól és a próbafolyamatról is beszélgettünk.

news
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ A REÖK-PALOTÁBAN: EGY TESTVÉRHÁBORÚ „VAKNYUGATI” TÖRTÉNETE NÉGY SZÍNÉSZRE, NÉMI TRÁGÁRSÁGGAL ELBESZÉLVE

Két meglett férfi – két testvér – és a helybéli pap, Welsh atya és egy tizenhét éves fruska. Ők a főszereplői Martin McDonagh komédiájának, amely az ír Vadnyugaton, egy Leenane nevű kisvárosban játszódik. A darabot december 13-án mutatják be a Kisszínházban, előtte a négy színészre írt előadás három szereplője – Menczel Andrea, Vicei Zsolt és Kárász Zénó –, valamint a rendező, Koltai M. Gábor közönségtalálkozón mesélt kedden délután a Reök-palotában a készülő előadás kulisszatitkairól.

news
BEINDUL A POFONOFON A SZEGEDI NEMZETIBEN

Több, mint két évtized után visszatér a közönségkedvenc musical a Szegedi Nemzeti Színházba: Dés László, Geszti Péter és Békés Pál sikerdarabja, A dzsungel könyve január 24-től látható a Nagyszínházban, a szerzőkhöz méltó vagány feldolgozásban, Widder Kristóf rendezésében.

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS