Színházi honlap lejáró próba

2024. DECEMBER 8.
Színházi honlap lejáró próba

A Szegedi Nemzeti Színház a 2024/25-ös évad soron következő bemutatójára készül 2024. november 29-én. Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című színműve kerül majd műsorra a Kisszínházban.

Háború van. Egy nő menekül karjában egy csecsemővel. Katonák üldözik őket, a gyereket keresik. Meg fognak menekülni? Talán segít rajtuk valaki. Hátha befogadják őket, hiszen háborús menekültek… Ki ez a gyerek, aki után hajtóvadászat folyik? Ki az anyja? Az, aki menekítette, óvta, nevelte, és aki annyi mindent feláldozott érte, vagy az, aki megszülte?

Grúse, a cselédlány egy zűrzavaros politikai helyzetben próbál szíve szerint, helyesen dönteni. Segíteni szeretne egy ártatlan gyereknek, de minden döntésével egyre nagyobb bajba kerül. Végül a gyereket, akit nem ő szült, elvennék tőle. A vér szerinti anyja visszaköveteli. Acdak, a korrupt bíró dönt arról, hogy kié legyen a gyerek. Helyesen akar ítélni, ehhez viszont brutális próba elé állítja a feleket.

A kaukázusi krétakör, Grúse és Acdak története, arról szól, hogy felelősek vagyunk egymásért és a döntéseinkért is.

A premierhez kapcsolódóan közönségtalálkozóra kerül sor az alkotók közreműködésével.

Kövessen minket!
Instagram
Instagram
Instagram
További hírek
news
JURONICS TAMÁS: „PUCCINI NAGYON ÉRTETT A SZÍNPAD NYELVÉHEZ”

Puccini 120 éve bemutatott remekművét, a Pillangókisasszonyt tűzi műsorára december 7-től a Szegedi Nemzeti Színház. A kultúrákat ütköztető, tragikus szerelmi történetet Juronics Tamás viszi színpadra, akivel a bemutató hetében az opera mélységeiről, a rendezés sajátosságairól és a próbafolyamatról is beszélgettünk.

news
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ A REÖK-PALOTÁBAN: EGY TESTVÉRHÁBORÚ „VAKNYUGATI” TÖRTÉNETE NÉGY SZÍNÉSZRE, NÉMI TRÁGÁRSÁGGAL ELBESZÉLVE

Két meglett férfi – két testvér – és a helybéli pap, Welsh atya és egy tizenhét éves fruska. Ők a főszereplői Martin McDonagh komédiájának, amely az ír Vadnyugaton, egy Leenane nevű kisvárosban játszódik. A darabot december 13-án mutatják be a Kisszínházban, előtte a négy színészre írt előadás három szereplője – Menczel Andrea, Vicei Zsolt és Kárász Zénó –, valamint a rendező, Koltai M. Gábor közönségtalálkozón mesélt kedden délután a Reök-palotában a készülő előadás kulisszatitkairól.

news
BEINDUL A POFONOFON A SZEGEDI NEMZETIBEN

Több, mint két évtized után visszatér a közönségkedvenc musical a Szegedi Nemzeti Színházba: Dés László, Geszti Péter és Békés Pál sikerdarabja, A dzsungel könyve január 24-től látható a Nagyszínházban, a szerzőkhöz méltó vagány feldolgozásban, Widder Kristóf rendezésében.

Hírlevél

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS